Kosár > Pénztár A kosár üres

Hülsta NOW!

now-time-close.jpg

Hülsta – a név és ami mögötte van

1940-ben Alois Hüls lefektette le a családi vállalkozásból idővel prémium minőségi bútorgyártó design céggé vált HÜLSTA alapjait bútor-kárpit üzletével, melyet a münsterlandi Stadtlohn-ban, Németországban üzemeltetett. Az évek során a HÜLSTA szépen nőtt, majd 1968-ban elsőként gyártottak olyan rendszer szemléletű nappali bútorsorozatot, mely bővíthető és multifunkciós volt. Még ugyanebben az évben szintén a HÜLSTA volt az első cég, akik piacra dobtak egy kollekciót, melynek darabjai tetszés szerint voltak egymáshoz illeszthetők, így hagyva meg a kreativitást és az egyedi berendezés lehetőségét a vásárlóknak. A 30 éves Hülsta NOW! kollekció forradalmasította a bútorokról alkotott elképzeléseinket, mert ezek voltak az első otthon, speciális szerszámok nélkül összeszerelhető prémium kategóriás modellek, és azok mind a mai napig. Fontos szempont volt a létrehozásánál, hogy a "nagy" Hülsta árainak nagyjából a feléért ugyanazt a minőséget kínálják. A harmadik generációs családi vállalkozás, a HÜLSTA mára egyet jelent a nagyvárosi, elegáns, kivételesen magas minőségű bútorokkal, melyek nem nélkülözik a kreativitást és az egész világon hirdetik készítőik szakértelmét.

 

Hülsta NOW! bútor kollekciók

easy-logo.jpg

 NOW! Easy: AZ EGYSZERŰ MEGOLDÁS

A fenntarthatóság és a kiváló minőség nem csak értéket, de szépséget is rejt. Ezzel a viszonylag kevés számű elemet tartalmazó kollekcióval egy olyan lakberendezési filozófiába csöppenünk, mely abszolút a mához igazodik: viszonylag gyorsan (3 hét alatt) jól variálható, multifunkciós, letisztult vonalvezetésű bútorokkal bármilyen szobát kedvünk szerint berendezhetünk, miközben tudjuk, hogy környezetbarát technológiával készült, sok újrahasznosított anyagot tartalmazó termékre költjük a pénzünket. + TOVÁBB

+ Hülsta Now! easy magazin letöltés

 

huelsta-home-lounge-no14-logo.jpg

 NOW! no.14: A STÍLUSOS

Ha egyszerű, stílusos bútorokra vágyunk, de nem engedünk a letiszult, időtlen designból, akkor ez a kollekció lesz az, amit keresünk. Magas fényű világos-barna és erős dió színek adják a szofisztikált üveg felületeknek a megfelelő kontrasztot, ráadásul innovatív komód megoldásokkal, üveges tároló design szekrényekkel találkozunk a NOW! no.14-ben. +TOVÁBB

+ Hülsta Now! no.14 magazin letöltés

 

now-vision.jpg

 NOW! no. Vision: A MODERN

A kollekció a mai kor igényeinek és követelményeinek megfelelő modern, egyszerű vonalvezetésű, jól kombinálható design elemeket tartalmaz. Mindezt a legmagasabb minőségben - önálló, kombinálható sorolható bútor darabok lakkozott, magas fényű vagy furnérozott kivitelben. A Now! VISION rengeteg kombinációt kínál, kérésre még hangrendszer is beépíthatő a bútorokba. +TOVÁBB

+ Hülsta Now! no.Vision magazin letöltés

 

huelsta-now-time.jpg

 NOW! Time: A KLASSZIKUS

Egy kollekció a nem szívbajos embereknek, akik könnyen döntenek és szívesen rendezik át, forgatják fel fenekestül a lakás berendezését, amikor csak kedvük tartja. A tipikus vigyázz-kész-rajt bútorkollekció. Sok variációs lehetőség, hat különböző magas fényű, lakkozott és fa felülettel. + TOVÁBB

+ Hülsta Now! time magazin letöltés

 

huelsta-now-dining-logo.jpg

NOW! Dining: TÖKÉLETES ÉTKEZÉS

A Hülsta NOW! dining kollekciója tökéletes megoldásokat kínál étkezőnkbe, nyitott konyhánkba, nappali-étkezőkbe. Találunk itt a modellek között étkezőszékeket, étkezőasztalokat, változatos, de mindenképpen modern stílusokban. + TOVÁBB

+ Hülsta Now! DINING magazin letöltés

 

now-gardrob.jpg

 NOW! Wardrobes: VÉGTELEN MEGOLDÁSOK

A NOW! Flexx és Slide bútorok génjeibe egyértelműen a változatosság és sokoldalúság van belekódolva. Asztalok, üveg és fa fiókok, cipőtartók, polcok, funkcionális bútoregységek – mindez sokféle színben, kialakításban és felület-megmunkálással. NOW! Flexx: A változatosság gyönyörködtet. + TOVÁBB

+ Hülsta Now! WARDROBES magazin letöltés

 

coffee-table.jpg

NOW! Coffee tables: VÁLTOZATOS FORMÁK

Egy finom kávé mindig jólesik egy mutatós dohányzóasztalról, csakúgy mint egy ízletes tea, vagy a friss limonádé. Minden ízlést kielégítőek a változatos now! by Hülsta asztalkák: kerek, szögletes, téglalap, fémláb, faláb... A színek sem szabnak határt, mivel színes lakkozott és furnér felületek is megtalálhatók a kollekció darabjaiban. Bármely kanapéhoz, fotelhez vagy akár a hálószobába az ágy mellé is tökéletesen illenek a now! lerakóasztalok. + TOVÁBB

+ Hülsta Now! lerakóasztalok magazin letöltés



Oldal:   1 / 3   Következő